Meteorológiai kis-szótár

Olyan front, amely különböző helyi hatások következtében az alsó légrétegekben alig mutatható ki, vagy ellenkező irányú változásokat (pl. hidegfront esetén hőmérsékletemelkedést) okoz. Hazánkban a legtipikusabb példa a Kárpát-medencét megülő, tartósan párás, ködös hideg időjárást megszüntető hidegfront. A front érkezésével a napsütés és a függőleges átkeveredés hatására a talaj közelében a hőmérséklet emelkedik, holott a magasabb rétegekben hidegebb levegő éri el a térséget.

Magas légnyomású légköri képződmény, amelynek jellemző horizontális kiterjedése 1000 km vagy annál nagyobb.
Az anticiklonok centrumában csendes, nyugodt időjárás a jellemző, a légkör magasabb rétegeiben felhőoszlató hatású, leszálló légmozgással. Az anticiklonokhoz nyáron inkább a száraz, napos idő társul, télen azonban főként a tartósabban fennálló anticiklonokat gyakran jellemzi párás, ködös idő. Az anticiklon peremén az északi féltekén az óramutató járásával megegyező irányú légmozgás alakul ki. A légnyomás többnyire meghaladja az 1020 hPa-t, de főleg télen, kontinentális eredetű anticiklonokban 1060 hPa is előfordulhat. Az anticiklonok több napig, de akár több hétig is fennállhatnak. Alkalmanként a „köztes anticiklon” kifejezéssel is élünk, ilyen esetben két ciklon közötti, jellemzően kisebb kiterjedésű, magas nyomású területről beszélünk, amelyben csak átmenetileg várjuk a felhőzet csökkenését.

Olyan stabilan fennálló légköri helyzet, amely jelentős időtartamra – akár több mint egy hétig – blokkolja a közepes szélességeken jellemző nyugat-keleti irányú áramlást.
Ilyen időjárási helyzetekben nagyobb területen anticiklonális időjárás az uralkodó, míg a blokkoló anticiklon környezetében újra és újra ciklonok fejlődhetnek és tehetik változékonnyá az időjárást.

Olyan mélyedés vagy völgyszűkület, ahol a fagy sokkal gyakoribb, illetve éjszaka jelentősen alacsonyabb a hőmérséklet, mint a környező területeken.
Ezeken a helyeken derült, szélcsendes éjszakákon a sűrűbb, hidegebb levegő összegyűlik a mélyedés vagy völgy alján. Hazánkban fagyzugos helyen található például a zabari, illetve nyírlugosi mérőállomás.

Meleg, száraz leszálló légmozgás a hegységek szél irányával ellentétes oldalán.
A hegység fölött átáramló levegő a túloldalon süllyedés közben felmelegszik. A jelenség minden magasabb hegység környezetében megfigyelhető, és nem csak a hegy lábánál, hanem nagyobb távolságban is érezteti hatását. Így fordulhat elő, hogy hazánkban nyugatias szelek esetén az Alpok főnhatása helyenként magasabb hőmérsékletet és szárazabb levegőt eredményezhet a nyugati országrészben. Ehhez hasonlóan északi, illetve keleties áramlásnál a Kárpátok, illetve az Erdélyi-szigethegység főnös hatása érvényesülhet a határaink menti területeken. A főn közvetlenül a magas hegységek oldalában vagy annak lábánál viharos, esetenként pusztító erejű is lehet.

Különböző tulajdonságú légtömegek közötti viszonylag keskeny határfelület. Frontok érkezésekor a hőmérséklet rövid időn belüli megváltozásával párhuzamosan a szél erőssége, iránya és a levegő egyéb állapothatározói (pl. légnedvesség) is ugrásszerűen megváltozhatnak.

A magaslégkörben található, ciklonális forgású, a környezeténél hidegebb légörvény.
Míg a talaj közelében kevésbé vagy egyáltalán nem mutatható ki ciklonális forgás és nyomási centrum, addig a magasabb légrétegekben (~500 hPa és fölötte) egy jellemzően több 100, de akár 1000 km átmérőjű örvény található. A kisebb méretű örvények esetén inkább a hidegcsepp, míg nagyobb méret esetén a magassági hidegörvény vagy magassági ciklon elnevezésekkel élünk. A feltételektől függően sokféle időjárás társulhat a hidegcseppekhez. A magasban megjelenő hideg levegő labilizáló hatása miatt a nyári félévben gyakran alakulnak ki záporok, zivatarok.

A Kárpát-medencében a téli félévben fellépő tipikus időjárási jelenség, amikor a medence alján több napon keresztül rétegfelhőzet, hideg, párás, ködös idő alakul ki.
Hidegpárna kialakulásakor rendszerint tartósan anticiklon uralja a térséget, a talaj közelében hőmérsékleti inverzió alakul ki.  A tipikus forgatókönyv szerint kezdetben csak a felszín közelében sűrű köd fokozatosan megvastagszik, majd megemelkedik, és rétegfelhőzetté alakul át. A felhőzet teteje rendszerint 400 és 1000 méter között stabilizálódhat. A felhőzet alatti egyhangú, hideg, párás, szürke idővel szemben a felhőzet fölé nyúló hegycsúcsokon derült, napos, a lentinél melegebb időt tapasztalhatunk. A felhőzet vastagságától és hőmérsékletétől függően kisebb mennyiségű csapadék: szitálás, ónos szitálás, hószállingózás is előfordulhat.

Elsősorban konvektív felhőből hulló csapadékfajta, amely 2–5 mm átmérőjű, fehér, átlátszatlan, hozzávetőlegesen gömb alakú (néha kúp formájú) szilárd halmazállapotú részecske. Általában a hódara, vagy tápiókahó záporos formában hullik, amikor a felszíni hőmérséklet 0 °C, vagy kevéssel az alatti. A hódara, illetve tápiókahó úgy jön létre, hogy a felhőben hulló jégkristály apró, túlhűlt vízcseppeket gyűjt össze, amelyek ráfagynak az ütközés során. A tápiókahó ismérve, hogy az a felszínről visszapattan, és a puhább szerkezete miatt széthullik. A jégszem vagy jégdara ezzel szemben keménysége folytán a visszapattanás után egyben marad.

Viszonylag keskeny, szűk keresztmetszetű, hosszan elnyúló, erős áramlású zóna. A mérsékelt éghajlati övben a legtipikusabb változata a troposzféra felső határa alatt (7–12 km) elhelyezkedő, megszakításokkal az egész Földet hullámozva körbefolyó futóáramlás (poláris jet).
A poláris jet egyes szakaszai néhány 1000 km hosszúak, több 100 km szélesek és néhány km vastagok, amelyben a maximális szélsebesség meghaladja a 100–150, esetenként a 300 km/h-t. A jet stream kialakulása a Föld forgásához, illetve a sarkok és trópusok közötti hőmérséklet-különbséghez kötődik. A futóáramlások szoros kapcsolatban vannak a ciklonok, frontok, de más csapadékrendszerek fejlődésével. A jet stream a légi közlekedést, illetve a repülés időtartamát is nagyban befolyásolja. A futóáramlások környezetében a nagy szélnyírás turbulens áramlás kialakulásához vezet, ami a repülőgép rázkódását okozza.

Ciklonok melegszektorában kialakuló, legfeljebb pár 100 km széles és 1–3 km vastagságú áramlási zóna, amely magas nedvességtartalmú, meleg levegőt szállít.
A jelentős csapadékkal járó ciklonok, zivatarrendszerek esetében sok esetben a meleg nedves szállítószalag biztosítja a szükséges vízgőztartalmat, illetve a labilitást.

Az MKK egy igen nagyméretű és tartósan fennálló zivatarrendszer. A zivatarrendszerek MKK kategóriába való sorolása definíció szerint az infravörös műholdképek alapján történik. A felhőtető hőmérséklete legalább 6 órán keresztül 100 ezer négyzetkilométernél nagyobb területen -32, illetve 50 ezer négyzetkilométeren -52 °C-nál hidegebb, és az alacsony hőmérsékletű terület közel kerek formájú.
A mezoléptékű konvektív komplexumok elsődleges veszélyforrása a nagy mennyiségű, pár óra alatt lehulló csapadék, mely áradásokat okozhat, de az intenzív zivatarokhoz erős villámtevékenység, jégeső és viharos szél is társulhat. Hazánkban ugyan nagyon ritkán, de előfordulnak a fönti definíciót kielégítő csapadékrendszerek.

A ciklon fejlődési folyamatának befejező szakaszában a melegfronttal fokozatosan összeolvad az azt utolérő hidegfront. A folyamatot okklúziónak, az összeolvadt frontot okklúziós frontnak nevezzük.
A két front közötti meleg légtömeg (melegszektor) kiszorul a felszín közeléből, és ezzel együtt feláramlásra kényszerül, ami felhő- és csapadékképződéssel jár. A hidegfront mögötti és a melegfront előtti hideg légtömegek összekapcsolódnak. Az okklúziós frontokat általában vastag felhőzet és tartós csapadék jellemzi.

A szél sebességének és irányának térbeli megváltozása.
Elsősorban a függőleges irányú szélnyírás jelentősége kerülhet előtérbe az időjárási helyzet leírásakor. A zivatarok típusát, zivatarrendszerek kialakulását nagyban befolyásolja a függőleges szélprofil jellege. Általában elmondható, hogy ha a labilis légrétegződés erős magassági áramlással és nagymértékű szélnyírással párosul, akkor nagyobb eséllyel alakulnak ki veszélyes időjárást hordozó zivatarfelhők.

Jelentős mértékű légszennyező anyag-kibocsátás és tartósan kedvezőtlen légköri hígulási viszonyok együttes fennállásakor kialakuló jelenség; szmog esetén a szennyező anyagok (SO2, CO, NO2, stb.) koncentrációja a levegőminőségi határértékeket többszörösen meghaladják.