HungaroMet: 2021. október 6. 13:24
2021-ben a fizikai Nobel-díjat három, az éghajlatváltozás modellezéssel való leírásának alapjait megteremtő kutató kapta
 |
Syukuro Manabe, az egyesült államokbeli Princeton Egyetem meteorológusa elsőként ismerte fel a kapcsolatot a légköri sugárzási egyenleg, a konvekció hatására meginduló vertikális légmozgások és a vízkörzés során történő hőcsere között. A 60-as években kidolgozott egydimenziós modellje, melyben az egyes üvegházhatású gázok hatását is figyelembe vette, megalapozta a mai éghajlati modellezést és nagyban hozzájárult ismereteink bővítéséhez. Klaus Hasselmann, a németországi Max Planck Intézet kutatója egyszerűsített modelljével elsőként bizonyította, hogy a gyors légköri mozgások lassú változásokat indítanak el az óceánokban, amivel letette az óceáni modellezés alapjait. Számszerűsítette az egyes éghajlatalakító tényezők hatását, s ezzel bizonyította, hogy az emberi tevékenység jelentősen hozzájárul a globális átlaghőmérséklet emelkedéséhez. Giorgio Parisi, az olaszországi Sapienza Egyetem tanára a komplex fizikai rendszerek terén elért eredményeivel hozzájárult többek között a meteorológia alapjainak (például az éghajlati események periodikusságának, a káosz-elmélet, a turbulencia) pontosabb leírásához. |
Dr. Syukuro Manabe (1931–), Senior Meteorologist, Princeton Egyetem, USA
Az első kutató, aki felismerte a kapcsolatot a légköri sugárzási egyenleg, a konvekció hatására meginduló vertikális légtömeg mozgások és a vízkörzés során történő hőcsere között. Elképzelését először a 60-as években egy egy-dimenziós modellbe építette be, mely egyes üvegházgázok (oxigén, nitrogén, vízgőz) változásait is figyelemmel kísérte. A kísérlet során egyértelmű kapcsolatot tárt fel a szén-dioxid változása és a felszíni hőmérséklet között: a szén-dioxid koncentráció megkétszereződésével 2,36 Celsius fokos hőmérséklet emelkedést figyelt meg. A később három-dimenzióssá bővített modellje és átütő felfedezése megalapozta a mai éghajlati modellezést és nagyban hozzájárult ismereteink bővítéséhez. (1. és 2. ábra)
Dr. Klaus Hasselmann (1931–), egyetemi tanár, Max Planck Intézet, Németország
Az 1970-es években, modelljében sikerült kapcsolatot teremtenie az időjárás és éghajlat között, részben kiküszöbölve a gyors, kaotikus időjárás-változásokat, melyek minden modellszámítás számára kihívást jelentenek. Ennek érdekében elkészítette az első, ún. statisztikus éghajlati modellt, mellyel bebizonyította, hogy a gyors légköri mozgások lassú változásokat indítanak el az óceánokban. Ezzel úttörő eredményeket ért el és letette az óceáni modellezés alapjait, melyek a legtöbb mai éghajlati modellnek szerves részét képezik. Ezen felül modelljében azonosította az egyes éghajlati változók (például napsugárzás, vulkáni részecskék, üvegházgázok stb.) hatását, amivel megteremtette a lehetőséget az emberi tevékenység éghajlatra gyakorolt hatásának megfigyelésére. Munkássága eredményeképpen bizonyítást nyert és minden kutatás alapjává vált, hogy az emberi tevékenység jelentősen hozzájárul a globális átlaghőmérséklet emelkedéséhez. (3. ábra)
Dr. Giorgio Parisi (1948–), egyetemi tanár, Sapienza Egyetem, Olaszország
Komplex fizikai rendszerek terén elért eredményeivel hozzájárult többek között a meteorológia alapjainak (például éghajlati események periodikussága, káosz-elmélet és turbulencia) pontosabb leírásához.
Nyitókép forrása: twitter.com/NobelPrize/status/1445325078451867651
1. ábra
Manabe klímamodellje
Forrás: Johan Jarnestad/The Royal Swedish Academy of Sciences
2. ábra
Manabe egyértelmű kapcsolatot tárt fel a szén-dioxid változása és a felszíni hőmérséklet között
Forrás: Manabe and Wetherald (1967) Thermal equilibrium of the atmosphere with a given
distribution of relative humidity, Journal of the atmospheric sciences, Vol. 24, Nr 3, May.
3. ábra
Hasselmann modelljében azonosította az egyes éghajlati változók (pl. napsugárzás, vulkáni részecskék, üvegházgázok stb.) hatását
Forrás: Hegerl and Zweirs (2011) Use of models in detection & attribution of climate change, WIREs Climate Change
