Várható időjárás az ország területén vasárnap éjfélig
Éjszaka nyugat felől növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnalra nagyrészt beborul az ég. Növekszik a csapadék kialakulási esélye, az éjszaka második felében már nagyobb területen lehet eső, zápor, néhol zivatar is előfordulhat. Vasárnap jellemzően erősen felhős vagy borult idő várható, de délután nyugat felől elkezdhet szakadozni, estétől csökkenni is a felhőzet. Sok helyen fordulhat elő eső, záporeső, de zivatarok is kialakulhatnak. Vasárnap a front előtt a délies, míg mögötte az északnyugatira, nyugatira forduló szelet kísérhetik helyenként erős, zivatarok környezetében akár viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 20 fok között valószínű, de a kezdetben még kevésbé felhős északkeleti hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 20 fok körül valószínű, a tartósan csapadékos tájakon ennél hűvösebb idő lehet, míg délen, délkeleten 25 fok sem kizárt.