2024. április 20. szombat
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2019. május 16. 11:47

Csökkenő csapadékhajlam, erősödő nappali felmelegedés

A hét első felének országszerte borongós, csapadékos, hűvös időjárása után csütörtöktől csökken a csapadékhajlam, az áztató esőt inkább záporok, zivatarok váltják fel. Ezzel együtt a hőmérséklet is emelkedni kezd, amire nagy szüksége van most a növényeknek, különösen a még igen fejletlen állapotban levő kukoricának és napraforgónak.

A hét első napjaiban ismét sok csapadék hullott az ország nagy részén, és a lassú, áztató, a talajba is leszivárgó eső volt a jellemző. Az ország nagy részén újabb 15-30 mm közötti mennyiség esett, de a déli, délnyugati országrészben helyenként a 40 mm-t is meghaladta a hétfőtől szerdáig lehullott csapadék, ugyanakkor a Tiszántúl északi részén, a Nyírség és Hajdúság területén 5 mm alatt maradt ez az érték. Ezzel együtt május első két hetének csapadékösszege országosan 40 és 80 mm közötti, ennél kicsit kevesebb a már említett északkeleti tájakon esett (1. ábra). Ez az érték helyenként jóval meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot (2. ábra), de a megelőző aszályos időszak után ez a csapadék életmentőnek bizonyult a növényzet számára. Az aszály országszerte megszűnt, a talajok felső része telítődött nedvességgel, a Körösök mentén és a Taktaközben a belvíz is megjelent, és a víz lassan az alsóbb rétegekbe is leszivárog. A talaj felső 50 cm-es rétegének nedvességtartalma jellemzően 70% fölött van (3. ábra), és a felső 1 méteres réteg telítettséghez képesti vízhiánya is jelentősen csökkent, a legtöbb helyen 60 mm alatti, Csongrád megyében jelentősebb ennél a vízhiány (4. ábra).
A kedvező csapadékviszonyok mellett azonban a hőmérséklet, főként a Dunántúlon, jelentősen elmaradt a növények számára ideálistól. Ott már a hét elejétől 15 fok alatt alakult a legmelegebb órák hőmérséklete, majd kedden országszerte mindössze 7, 11 fokig emelkedett napközben a hőmérséklet (5. ábra), és szerdán is csak északkeleten volt melegebb 15 foknál. Az átlaghőmérséklet május első felében 4-5 fokkal volt hűvösebb az átlagos értékeknél. Ezzel együtt az 5 cm-es talajhőmérséklet is visszaesett, a Dunántúlon 11 fok körül, a keleti országrészben 14, 15 fok körül alakul.

A csapadék, a májusi arany rendkívül fontos volt már minden növényi kultúrának. Az őszi vetések fejlődése felgyorsult, a kalászhányás körül és a becőképződés fenológiai fázisában kulcsfontosságú a megfelelő vízellátottság. A kukorica és a napraforgó a csapadék mellett a meleget is nagyon igényelné, főként a hűvösebb Dunántúli tájakon vontatott, hiányos a kelés. A csapadékos, párás idő azonban a gyomoknak és a megbetegedéseknek is kedveznek, a melegedés hatására ezek gyors elszaporodására lehet számítani, fokozott figyelmet kell fordítani a növényvédelemre.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegeket ettől az évtől térképeken is bemutatjuk, hogy annak országon belüli eloszlását is követni lehessen. Az aktuális értékek mellett az előző éves hőösszegtől, illetve az átlagtól vett eltérés is megtalálható, valamint tíz napos előrejelzés. A különböző növények számára (és sok kártevő számára is) az egyes fenológiai fázisok eléréséhez, így a teljes éréshez is meghatározott mennyiségű hőösszegre van szükség. Az egyes növényfajták csak bizonyos hőmérséklet fölött fejlődnek, a különböző növényeknél ez eltérő úgynevezett bázishőmérsékletet jelent (kukoricánál ez a hőmérséklet 10 Celsius fok). Az értékekből arra is következtethetünk, hogy a növények, elsősorban a kukorica fenológiai fázisai az átlaghoz képest hamarabb vagy később követnek be. Bár még nagyon a szezon elején járunk, jelenleg a hőösszegek többnyire 150 és 200 foknap között vannak az országban, az elmúlt napokban szinte nem is emelkedtek. Ezek az értékek a 2018-as hőösszegtől sokkal elmaradva, keleten a sokéves átlag körül, kissé az alatt, a Dunántúlon 15-25 foknappal az átlag alatt alakulnak (6. ábra). Ez azt is jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai egyelőre keleten a szokásosnak megfelelő időben, nyugaton annál kicsit később következnek be, nem úgy, mint 2018-ban, mikor több héttel megelőzték azt.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be a Kaposvár és Nyíregyháza körüli terültre vonatkozó agrogramokon (7., 8. ábra). A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy –többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).  Kaposvár térségében a vetés óta eltelt időszak csapadékösszege az elmúlt két hét esős időjárásának köszönhetően elérte az ideális értékeket, míg Nyíregyháza környékén még mindig 110 mm körüli az elmaradás. A felső 50 cm-es talajréteg nedvességtartalma mindkét helyen jóval a kritikusan száraz értékek fölött van, Kaposvár térségében telített a talaj ezen rétege. Itt a vetés óta eltelt hónapok során sokkal kiegyenlítettebbek voltak a talajnedvesség viszonyok, mint Nyíregyháza környékén, ahol a szárazság miatt áprilisban megközelítette a kritikus 40%-os értéket, ősszel pedig hosszabb időre ez alá is csökkent a nedvességtartalom a felső 50 cm-es talajrétegben. A hőmérséklettel az elmúlt napok hűvös időjárása ellenére sincs probléma, az őszi búzára számított hőösszeg országszerte az optimális érték fölött jár.

A legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképeink az április végére, május elejére vonatkozó állapotokat tükrözik. A zöld tömeg mennyisége többnyire növekedett az országban a két héttel ezelőtti állapothoz képest, főleg északkeleten. A foltokban látható csökkenő értékek részben a repce virágzása miatt alakulhattak ki. Az anomália térkép továbbra is igen vegyes képet mutat, a mezőgazdasági területeken főként a Duna-Tisza közén, Pest megyében és a Tiszántúlon volt átlag alatti, sárga és vörös színnel jelölt érték, ami még az aszály következménye. A Dunántúlon nem látható számottevő eltérés.

Az előttünk álló napokban ősziesről mindinkább tavasziasra fordul időjárásunk jellege. Péntektől a gomolyfelhők mellett hosszabb napos időszakokra is számítani lehet, de eleinte csak néhol, majd vasárnaptól egyre többfelé várhatók záporok, zivatarok. Hétfő estétől ismét jelentősebb mennyiségű, a jelenlegi számítások szerint 10-20 mm csapadékra van kilátás. A növényvédelmi munkákhoz kedvezően alakul a hét további részének időjárása, többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csak helyenként élénkül meg a hétvégén a délies szél. A hőmérséklet is emelkedni kezd lassan. A pénteki 17, 21 fokos maximum értékekről, vasárnapra már 21, 26 fokra melegszik a levegő. Továbbra is a dunántúli tájak lesznek hűvösebbek, a Tiszántúlon várható a melegebb idő. A jövő hét elején ismét lehűlésre van kilátás, ami valószínűleg nem lesz olyan drasztikus, mint az e heti.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Az aktuális munkák tervezéséhez a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, a speciális agrometeorológiai elemeket tartalmazó, 12 óránként frissülő modell előrejelzéseket, de akár a 6-12 óránként frissülő térképes modell előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban  telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Készült: 2019. május 16.


1. ábra: 10 napos csapadékösszeg 2019. május 14-ig (mm)


2. ábra: A 10 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2019. május 14-ig (mm)


3. ábra: Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2019. május 14-én (%)


4. ábra: A talaj felső 1 m-es rétegében a telítettséghez hiányzó nedvesség 2019. május 14-én (mm)


5. ábra: Maximum hőmérsékletek 2019. május 14-én (Celsius fok)


6. ábra: Kukorica növekedési foknap eltérése a sokéves átlagtól 2019. május 14-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra: Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2019. május 14-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra: Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2019. május 14-ig
(részletes magyarázat a szövegben)