2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2018. szeptember 13. 15:18

A betakarításnak kedvező az időjárás

A mezőgazdasági munkákkal, a betakarítással jól lehetett és a továbbiakban is jól lehet majd haladni, legfeljebb pénteken és szombaton alakulhat ki elszórtan az országban csapadék, de a jövő héten visszatér a késő nyári meleg, száraz idő. Az északkeleti területeken azonban helyenként száraz a talaj, mely a kelőfélben lévő repcére nagyon kedvezőtlen.

Az elmúlt egy hét során jelentősebb csapadék nem hullott az országban, csak előző hét végén fordultak elő elszórt záporok. A talaj nedvességtartalma a szeptember eleji csapadékeloszlásnak megfelelően a Dunántúlon nedves, szinte teljesen telített. Ezzel szemben északkeleten, például a Nyírségben és a Hajdúságban nagyon nagy a szárazság, 100 mm-nél is több csapadék hiányzik a talajból. A hőmérséklet késő nyáriasan alakult, a maximumok 25 és 30 Celsius fok között voltak, mely több fokkal az átlagos fölötti érték. Bár rohamosan rövidülnek a nappalok, hosszabbak az éjszakák, így erősebb az éjszakai lehűlés, de a minimum hőmérséklet egyelőre csak néhol süllyedt 10 fok alá.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek többnyire 1550 és 1800 foknap között járnak az országban. Az  1. és 2. ábrán Nyíregyháza és Kaposvár ezen hőösszegeit mutatjuk be az idei és a 2017-es mérésekkel, a sokéves átlaggal, valamint előrejelzéssel. Az értékek rekord közeli magasságokban járnak, már bőven elegendő hőmennyiség gyűlt össze a kukorica beéréséhez. Mivel április 1-től számolunk, az eltérő időpontokban történt vetés miatt valamennyit ezekből az értékekből le kell vonni (hiszen a vetés pontos idejétől kellene az összegzést indítani).

A hőösszeg jelentős többlete miatt az átlagosnál nagyjából két-három héttel előrébb járnak a fenológiai fázisok és az érési folyamatok szinte minden növényünknél. A napraforgó és a kukorica beérett, az aratása folyamatban van. A száraz idő hatására a kukorica szemeknek egyre ideálisabb a nedvességtartalma. Ez a kedvező folyamat a következő héten is folytatódni fog, a szárítási költségek (ahol szükség lesz rá), alacsonyabban fognak alakulni. A korai betakarítás miatt elegendő idő lesz az őszi vetések előkészítésére és elvégzésére. A repce már sokfelé kikelt, a legtöbb helyen elegendő nedvesség áll a rendelkezésére a talajban, így jól fejlődhet, de a Nyírségben és a Hajdúságban a száraz talajban vontatott kelés és növényfejlődés várható.

A legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképünkön a zöld tömeg mennyisége már egyre kisebb. A változást mutató térkép szerint a zöld tömeg aránya intenzíven csökkent (sárga és vörös területek). Az anomália térkép a Dunántúl déli kétharmadán és a középső országrész nagy részén a sokéves átlag fölötti zöld tömeget mutat, ugyanakkor a Tiszántúlon és északnyugaton nagy területű jelentős negatív eltérés is megfigyelhető, mely az augusztusi kevés csapadéknak és az átlagosnál hamarabb bekövetkező érés-növényszáradás fenológiai fázisnak tudható be.

A folytatásban, pénteken és szombaton szórványosan alakulhat ki záporeső, zivatar, és akkor pár fokot a hőmérséklet is visszaesik. A heti összcsapadék területi átlagban valószínűleg 5 mm alatt marad és az ország területének nagyobb része szinte teljesen szárazon marad. A jövő héten visszatér a késő nyári hőmérséklet és a száraz idő, mely előre láthatólag a jövő hét végéig ki is tart . Az egyre hosszabbodó éjszakák miatt a hajnalok azonban már viszonylag hűvösek lesznek és a szélcsendes éjszakákon (főleg a nedves talajú területeken) erős harmatra, valamint helyenként sekély pára és ködfoltokra is számítani lehet. Komolyabb szél csak zivatarok környezetében és szombaton a gyenge hidegfront mentén várható, egyébként nagyrészt mérsékelt légmozgásra számíthatunk.

Aszály kérdésében döntő tényező az elmúlt időszakban lehullott csapadékmennyiség, illetve az aktuális talajnedvességi viszonyok, melyekről részletes információ érhető el oldalunkon. A Magyar Tudományos Akadémia Kutatóközpontjának munkatársai által kidolgozott algoritmus alapján áll elő a Napi Léptékű Aszályindex mutatószám, mely többek között a talajnedvesség, a talajféleség, a légköri viszonyok alapján határozza meg, hogy a növény mennyit szeretne párologtatni, és ehhez mennyi nedvesség áll a talajban a rendelkezésére. Az MSWD Aszályindex pedig az aszályosság mértékét az alapján jellemzi, hogy mennyi vizet kellene a talajba juttatni, hogy az a növénynek optimális feltételeket teremtsen. Az indexekről részletes leírás itt található.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Az aktuális munkák tervezéséhez a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, a speciális agrometeorológiai elemeket tartalmazó, 12 óránként frissülő modell előrejelzéseket, de akár a 6-12 óránként frissülő térképes modell előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban  telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Készült: 2018. szeptember 13.


1. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Nyíregyháza


2. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Kaposvár