2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2018. május 24. 16:16

Meleg idő zivatarokkal

A következő napokban is folytatódik a többnyire napos, meleg időjárás helyenként záporokkal, zivatarokkal, elszórtan felhőszakadással. Nagy területre kiterjedő, áztató jellegű csapadékra a következő egy hétben nincs kilátás.

Az elmúlt napok záporai, zivatarjai csak foltokban öntözték 5 mm-nél nagyobb mennyiségű csapadékkal a talajt. Elszórtan egy-egy felhőszakadásból 20 mm-nél is több esett. Az ország területének körülbelül felén azonban a 2 mm-t sem haladta meg az elmúlt egy hét csapadékmennyisége, különösen a középső országrész, illetve a Kisalföld maradt szárazon. Ezeken a tájakon kimondottan száraz a talaj felső illetve középső rétege, és enyhe aszály jelei mutatkoznak, míg a Dunántúl nyugati felén valamint a Tiszántúlon többfelé nedves, sáros a talaj. 50 cm alatti mélységben továbbra is országszerte bőséggel van nedvesség.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek országosan 320 és 400 foknap között járnak. A magasabb értékek leginkább az Alföldön jellemzőek. Az 1. és 2. ábrán Nyíregyháza és Kaposvár ezen hőösszegeit mutatjuk be az idei és a 2017-es mérésekkel, a sokéves átlaggal, valamint előrejelzéssel. Ezek szerint jóval az átlag és a tavalyi értékek fölött járnak a hőösszegek. A növekedés az előrejelzés szerint ismét intenzívebbé válik, hőösszeg tekintetében május végére egy hónappal a sokéves átlag, és három héttel a tavalyi értékek előtt járunk majd, ami azt jelenti, hogy a növények (és a kártevők is) ennyivel hamarabb kapják meg az egyes fejlődési fázisaik eléréséhez szükséges hőmennyiséget.

Az országban a szántóföldi növényeink közül a repce a magképződés, az őszi búza a virágzás végén, a kukorica 5-7 leveles, a napraforgó pedig 6-8 leveles fenológiai állapotban van többnyire, a szőlő virágzása megkezdődött. Az állományok általában jól fejlődnek, de ezzel együtt a gyomok is, ugyanakkor a középső területeken további csapadékra lenne szükség.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképünkön a zöld tömeg aránya országszerte magas. A változást mutató térképen, összehasonlítva az előzőekkel egyértelműen látszik, hogy a növekedés többfelé leállt, hiszen az őszi búza és a repce zöld tömege már nem növekszik. Az anomália térkép alapján a sokéves átlag fölötti, vagyis az ilyenkor megszokottnál fejlettebb a vegetáció, a hetek óta tartó nyári idő miatt előrébb tart a fejlődésben.

A hét további részében nem változik számottevően időjárásunk, marad a jellemzően napos idő erőteljes nappali gomolyfelhő képződéssel, melyből napközben záporok, zivatarok alakulnak ki. Szombattól kissé csökken a csapadékhajlam, kevesebb helyen várhatók zivatarok, majd a jelenlegi számítások szerint keddtől tovább csökken a csapadék valószínűsége, és már csak elszórtan lehet záporokra számítani. A permetezésre készülőknek jó hír, hogy a zivatarok környezetében megerősödő széltől eltekintve már pénteken is csak kevés helyen élénkül meg a szél, a hétvégén illetve hétfőn pedig jellemzően gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.

Folytatódik az átlagosnál melegebb idő, Orbán, az utolsó fagyosszent is csak átmeneti, gyenge lehűlést hoz az északnyugati országrészbe. Az előttünk álló héten jellemzően 25 és 30 fok között alakul a hőmérséklet a legmelegebb órákban, és hajnalonként is 12, 17 fokra lehet számítani.

Az aktuális munkák tervezéséhez a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, a speciális agrometeorológiai elemeket tartalmazó, 12 óránként frissülő modell előrejelzéseket, de akár a 6-12 óránként frissülő térképes modell előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban  telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Készült: 2018. május 24.


1. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Nyíregyháza


2. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Kaposvár